INKLUZIVITÁS
Kedves Agrathonauták és Agenoriánok,
A mai nap az inkluzivitásról fogok nektek beszélni. Merengtél már rajta, hogy mit is takarhat? Milyen jellemzői vannak és hogyan épülhet fel? Milyen elemek tartják várfalát?
Eddigi vizsgálataim alapján arra a következtetésekre jutottam, hogy egy adott közösségnek, az egyénein keresztül, a sokszínűségének a teljesspektrumú, feltétel nélküli befogadás. Idegenségének a felszámolása, A bárminemű eltérésének az elfogadása, megbecsülése. Ezen keresztül az esélyegyenlőség, más néven a lehetőség, az alkalom, a megegyezőség, az egyenértékűség, az egybevágósság biztosítása jön létre. Ez lesz a zenit, a legfelsőbb szint.
Inkluzív lehet egy társadalom, egy közösség, egy intézmény vagy akár egy munkahely is. Mindenki benne van, mindenkinek meg kell adni a fejlődés lehetőségét, azaz mindenki legyen képes fejlődni és tudni fogja, hogy tud is. Minden lehetőség megvan adva. Nyílt lapokkal játszanak.
Főbb ismérvei és kulcsszavai:
- sokféleség,
- sokszínűség
- nyitottság
- biztosítás
- lehetőség
- biztonság
- fejlődés
- nyugodtság
- szeretetet vonzó
- igazságos
A következő érzelmekkel és tettekkel lehet segíteni, mélyíteni:
- udvariasság,
- szeretet,
- figyelem,
- beengedés,
- nyitás,
- nyugodtság,
- együtt történű foglalkozásvégzés
- befogadás
- elfogadás
- diplomatikusság
- „itt vagy együtt” érzése
- omnia
- őszinteség
Nézzük is meg az inkluzivitáshoz tartozó megerősítéseket, lelkesítéseket:
- Képes vagyok végre befogadó, elfogadó és önzetlen lenni
- A szeretet nyelvén tudok kommunikálni
- A másiknak a jólétét a fejlődését akarom
- Jót kívánok a körülöttem élőknek
- Igazi lényemet feltétel nélkül szeretem
- Amerre megfordulok befogadva érzem magam
- Érzem, ahogy a rezgés növekedik körülöttem
- Magas frekvenciákat értem el
- Eredményeket teremtek az inkluzivitás területén
- Tisztánérzek.
Köszönöm kedves Agenoriánok és Agrathonauták, hogy ma is figyelemmel kísértetek. Lelkes és pezsgő gyakorlást kívánok nektek. Szép napot!
Boldogság és Béke,
Agrath
#agrathhealth #agrathfuture #agrathshealingproject #positivepsychology #psychology #soulshielding
Keresés ebben a blogban
2023. május 8., hétfő
POZITÍV PSZICHOLÓGIA - INKLUZIVITÁS
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Agrath
POZITÍV PSZICHOLÓGIA - MEGENGEDÉS
Kedveskéim, A maira megint, egy érdekes témát hoztam el nektek. Olyanról fogok beszélni, ami elengedhetetlen, hogy életszínvonaladat javítsa...
-
MEGOLDÁS KÖZPONTÚSÁG Kedveskék, A mai nap egy úgyszintén érdekes témát hoztam el nektek, ami nem más, mint a megoldás központúság. A megol...
-
My dear ones, today is about emotional and spiritual tension relief. About the part of it that I’ve personally experienced and understand. T...
-
Kedveskéim, a mai nap a lelki, érzelmi görcsoldásról. Arról a részéről, amit eddig személyesen tapasztaltam, s tudok. Manapság érdemes ezekr...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése