ÖSSZETARTOZÁS
Kedveskéim,
A mai nap az összetartozásról, az együttségről fogok nektek beszélni. Mi az a szellem, ami összetart embereket, barátokat, kapcsolatokat és fontosnak tartjuk, hogy ápoljuk is azokat? Mi az az erő, az az energia ami olyan szépen megnyilvánul mindennapi életünkben és arra ösztökél, hogy jól bánjunk embertársainkkal?
A gyakorlatban ezt úgy képzelem el, hogy az együttműködés, a harmónia, a szinergia mind megjelenik a hétköznapi életben és az a szemét, vagy cigicsikk már nem a földön, az utcán fogja végezni, hanem a szemetesben. Az emberek nem lesznek már gondtalanok, hanem áthatja őket valami sokkal erősebb: a minden megértésébe és elfogadásába összpontosított szellem. Az az energia, ami már megmutatja a sikeres kommunikációt, a békét, a sikeres együttműködést és összetartozást különböző emberi fajoknál, nemzeteknél, szexeknél, vallási színességeknél.
Összetartozunk. Hiszen hatással vagyunk egymásra. Összetartozunk, hiszen így emeljük fel egymást. Összetartozunk, hiszen egymás segítése megnyugtatja a saját szívünket és a másikét is. Összetartozunk, hiszen tudunk segíteni egymásnak, hogy emelt, meggyógyult érzéseink legyenek. Összetartozunk, hiszen van bennünk egy gyújtópont, aminek fénye beragyogja a másikat is, segítve azzal, hogy más is felragyogjon,
Hiszek abban, hogy a szeretet, a megértés, az elfogadás, és az elengedés által életünk minősége emelkedik, gyógyul és magától megoldódik. Persze ne felejtsük el, hogy minden törekvés, minden kicsiny törekvés már nagyon sokat számít és becsülnünk kell. Szeressük magunkat és szeressük azt a csodát, amivel észrevesszük az életet, azt, hogy minek tudunk örülni. Hisz minden itt van körülöttünk, körbe vesz minket.
Fogj össze önmagaddal. Kezd el magadnál, bármilyen kis lépéssel is. S látni fogod már napokon belül az eredményét az életedben és utána le se akarsz majd állni vele.
Pozitív megerősítések az összetartozásra:
- Szeretem az életemet
- Szeretek együtt működni embertársaimmal.
- Sikeresen kommunikálok a körülöttem lévő világgal.
- Érzem, amikor egységben van az erő.
- Pozitív változásokon megyek át.
- Kapcsolataimat egy pozitív szellem hatja át.
Köszönöm szépen nektek utazók, hogy ma is figyelemmel, nyitott szívvel és szeretettel gondozod magadat. Lelkes, pezsgő és felemelőtapasztalatokat kívánok nektek. Boldog Napot!
Béke és Hála,
Szilárd
https://agrathshealingproject.blogspot.com/
Keresés ebben a blogban
2024. október 13., vasárnap
POZITÍV PSZICHOLÓGIA - ÖSSZETARTOZÁS
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Agrath
POSITIVE PSYCHOLOGY - THOUGHT ANCHORING
My dears, Today, I have beautifully brought the topic of thought anchoring for you. I would like to present this to you, as well as the th...
-
My dear ones, today is about emotional and spiritual tension relief. About the part of it that I’ve personally experienced and understand. T...
-
MEGOLDÁS KÖZPONTÚSÁG Kedveskék, A mai nap egy úgyszintén érdekes témát hoztam el nektek, ami nem más, mint a megoldás központúság. A megol...
-
Dear Ones, Today, I will speak to you about inner certainty. What does inner certainty mean? What can one feel in such moments? What a...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése